Sajnos nem sikerült teljes mértékben azt elérnem hétvégén azt amit szerettem volna!
Kezdjük ott hogy ez a sport versenykörülmények között nem csak az ügyességről szól, hanem a mentális képességekről. Pihenten, koncentráltan kell oda állni a dobóvonal mögé, hogy igazán jól teljesíts!
Ezen a héten „sajnos” egy nagyon fontos projekt gyors megoldását kellet levezényelnem a cégemnél és ez a hét végére teljesen kifacsart agyilag. Minden nap későn este 8 után végeztem és még megpróbáltam ledobni az aznapi edzés tervet de nem sok eredménnyel.
Ennek ellenére úgy gondolom hogy hétvégén kitettem magamért. Lássuk a tényeket:
Az utolsó fordulóra már nagyon kevesen jelentkeztek ( 56 férfi egyéni induló), így iszonyúan sűrű volt a mezőny. Az első mérkőzésemen a Győri Jamrik Tibor ellen vívtam. Ennek a mérkőzésnek 2 érdekessége is volt számomra. Soha nem szoktam jól játszani a nálam sokkal alacsonyabbra rangsorolt játékosok ellen. Itt ez most a azt mondhatom sikerült, hiszen 6-0-val és 75-ös körátlaggal nyertem. Ennek ellenére, és ez a másik tanulság, nem lehetek teljesen elégedett hiszen 5-0-ig 84-es körátlagra álltam. És itt jöttek az előző napokból adódó idegi fáradság első tünetei. Öt kiváló leg után képes voltam egy 10 körös leget produkálni ! Hát mit mondjak nem nagyon örültem neki. Már akkor láttam hogy nem teljesen vagyok stabil fejben amikor a harmadik legben rádobtam a 12 nyilas kiszállóra ( 4 kör) és elrontottam majd még 2 kör kellet hogy kiszálljak.
Próbáltam magam összeszedni mert a következő mérkőzésem egy régen várt derbin, Filyó Tibor ellen kellet megmutatnom, hogy jobb vagyok!
Itt pont a fordítottja történt az előző mérkőzésnek. Tibor kezdett és az első leget meg is nyerte. Innen mondhatni „simán” nyertem a mérkőzést 6-1-re de nem volt ez ilyen egyszerű. 7-8 körösökkel mentem előre, ami inkább arról szólt hogy szenvedtem a duplákon. Mégis valahogy, nem tudom honnan előkaptam 5-1 nél a jobbik formámat és megint rádobtam a 12 nyilasra. Igaz ezt is elrontottam de itt már a 13-ik nyílra nem hibáztam el. (180, 140, 137, 28, 16) Így kozmetikáztam 74-es körátlagra ezt a mérkőzést.
Úgy hittem hogy túljutottam a holtponton és vártam a 8-közé jutásért a mindent eldöntő mérkőzésemet. Ugyanis ez volt az a pont ami arról hivatott dönteni, hogy hol is végzek a vég elszámoláskor. Mivel Rucska József barátom kiesett korábban, és a másik két vetélytárs is elvérzett a főtáblára jutásnál, így megnyílt a lehetőség hogy a 7-ik helyet megszerezzem. Ezen, csak az utóbbi időben számomra mindig nehéz falat, Mészáros Zsolton való túljutás volt a feladat. Nem kezdtem rosszul hiszen az első leget megnyertem, de amit ezután műveltem, az megint a mentális fáradságnak tudható be. Zsinórban buktam 5 leget pedig a 3-ik és a 6-ik legben is 2 kört dobhattam kiszállóra, de elhibáztam. 5-1-nél, a hat nyertig tartó mérkőzésen, egyszer csak megint átléptem egy holtpontot mert zsinórba 4 leget hoztam 82-es átlaggal. Aztán jött a döntő leg, és egyszerűen nem találtam el semmit. Próbáltam figyelni és koncentrálni de görcsösség lett belőle. Így nagyot küzdve de végül 6-5-re kikaptam.
Így összesítésben 9.-ik helyen zártam a 159 indulóból.
A konklúziók:
- az új nyíl egyre jobban megy a játék, hiszen ezen a versenyen még jobb átlagokat értem el mint eddig, sőt kétszer e 12 nyilasra is rádobtam
- A fizikai állóképességem is egyre jobb, hála a LIFE1 bérletnek, hiszen fizikálisan meg sem kottyant a verseny és a feltámadásaim is ennek köszönhetőek
- A kiszálló százalékomon kell javítani hiszen az utolsó mérkőzésemen hiába volt magasabb a körátlagom ( 72,44 és a Zsoltnak 70,71) a kiszállóknál 28 kísérletből csak 5 sikerült (18%) és ez nagyon kevés. Mint a mondás tartja „ Kiszálló nyeri a meccset !!!”









Please wait...
The ticket contracts signed by Carnival Splendor passengers almost assuredly protect the cruise line from future legal action.
The ticket contracts signed by Carnival Splendor passengers almost assuredly protect the cruise line from future legal action.
The ticket contracts signed by Carnival Splendor passengers almost assuredly protect the cruise line from future legal action.
Check out this helpful excerpt from Robyn J. A. Silverman’s new book, “Good Girls Don’t Get Fat: How Weight Obsession Is Screwing Up Our Girls and What We Can Do to Help Them Thrive Despite It.”

